Mikulás napi elsősegély versenyen vettünk részt Kecskeméten a Szentgyörgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskolában.

Legnagyobb számban a dózsások képviselték magukat. Tőlünk 3 csapat indult 12 fővel és egy póttaggal, aki betegség esetén jutott volna szerephez. Összesen 17 csapat jelentkezett a megmérettetésre.

A szervezők a versenyzőket 3 csoportra osztották. Az egyik állomás az informatikaterem volt, ahol egy kis játékkal lehetett melegíteni. A másik állomáson mentőautót tekinthettek meg a résztvevők, majd lehetőség nyílt egy kis kvízjátékra és plakátkészítésre is. A harmadikon a versenyzés folyt. Újraélesztés, törés, sebkötözés, hirtelen rosszullét és helyzetfelismerés volt a feladat, de tesztlapon is számot kellett adni az elsősegélytudásukról.
Így minden csapat végigment minden állomáson.

A dózsás diákok nagyon ügyesek voltak, jól szerepeltek, jó hírét vitték intézményüknek. A tudás mellett fontos volt a csapatmunka, a jó helyzetfelismerés és a határozott, gyors reagálás.

Jövőre már nagyobb rutinnal újra nekivágunk a feladatnak!

DSC00311DSC00311DSC00311