Szeretettel és tisztelettel köszöntöm önöket!

Nagy Lajosné vagyok, 28 éve tanítok itt. Tanítottam az alsó tagozat valamennyi évfolyamán. Különösen fontosnak tartom, hogy a hat-hétévesek nagyobb törés nélkül illeszkedjenek be a számukra új környezetbe. Ehhez a tanítás mellett a nevelésnek tulajdonítok nagy szerepet. A gyerekekhez keresem a módszereket, hogy saját képességeiknek megfelelően fejlődjenek, szívesen tanuljanak, szeressék az iskolát. Úgy vélem, a nevelés alapvetően bizalmi kérdés. Csakis a szülőkkel együtt tudunk sikereket elérni és kiegyensúlyozott, minden iránt érdeklődő embert nevelni.

Kérem, fogadjanak el tőlem néhány tanácsot, ami könnyebbé teheti az iskolás életet mind a gyerekek, mind a szülők számára.

A kicsik életében az iskolába kerülés nagy változást jelent. Ehhez úgy kell alakítani a napirendjét, hogy az mindenkinek, de elsősorban a gyereknek jó legyen! Úgy ébresszék reggel, hogy bőven és kényelmesen legyen ideje reggelizni. Ha az időbeosztás megfelelő, a gyerek kapkodás, sietség nélkül, magabiztosan jön iskolába. Ezáltal érzi az otthonából sugárzó nyugodtságot.

A játék az ember életében rendkívül fontos szerepet tölt be. A társasjáték jó nevelési eszköz. Vallják be kedves szülők, mindig mindenben igyekeznek saját gyermeküknek kedvezni és ez így is van jól. Minden gyermek a saját családjában igenis kivételezett és kényeztetett. Azonban meg kell tanulnia, hogyan viselje el, ha nem ő a nyertes a játékban. Ahhoz, hogy másokat elviseljen, megkedveljen, sőt megszeressen, toleráns, együtt érző legyen, ennek első lépcsőfoka a társasjátékban való vereség elviselése.

Következetesen kell ragaszkodni alapvető dolgokhoz, mint a megfelelő tisztálkodás, evés előtti kézmosás, időbeosztás, tanulásra szánt idő, felkelés, lefekvés ideje. A gyerek tudjon önállóan öltözni, cipőt kötni, táskáját ki-bekapcsolni.

Nagyon fontos és meghatározó tényező a gyerek feladattudatának kialakítása. Elsősorban az iskolai munkával kapcsolatos teendők tartozzanak a hatáskörébe. A táskáját neki kell másnapra összecsomagolnia.

Szükséges ismernie a holmiját, tudja: miből mennyi van, hogy néz ki. Közösen csomagolják be a füzeteket, a nevének kezdőbetűit írják bele a felszerelésekbe.

Az iskolába lépéssel a gyerek legfőbb tevékenységévé a tanulás válik, az iskolában tölti a nap nagy részét, innen kerülnek ki barátai is. Az elmúlt évben egyre gyakrabban hallotta az óvodában és otthon is, hogy milyennek is kell lennie egy iskolásnak. Az iskolás okos, hiszen megtanul írni, olvasni, számolni. Az iskolás szorgalmas; mindig megírja a leckéjét. Ugyanakkor szófogadó és fegyelmezett. Ha belegondolunk, ezek cseppet sem könnyű vagy különösebben vonzó feladatok. Gyermekeik mégis készséggel, többnyire lelkes jókedvvel vágnak neki az új kihívásnak. Egy hat év körüli gyerek a számára fontos személyeknek akar megfelelni. Szeretne anya, apa, tanító néni kedvében járni, neki örömet szerezni. Még nincs önismerete, olyannak látja magát, amilyennek őt mások visszatükrözik. Ha a szülőnek fontos, hogy jól tanuljon, igyekezni fog.

A jó teljesítményen kívül persze a szülők azt is szeretnék, ha gyerekük jól érezné magát, érvényesülne, barátokat szerezne, biztonságban érezné magát.

Mérei Ferenc, a neves pszichológus azt tanácsolta a mindenkori szülőknek, hogy gyereküket állítsák lábujjhegyre, azaz legyenek vele szemben elvárásaik, ám ügyeljenek arra, hogy a talaj mindig biztos legyen a lába alatt.

Ami a legfontosabb: bármi adódik, sose legyen kételye afelől, hogy szeretik és ezt a szeretetet sohasem fogja elveszíteni!

A legtöbb leendő elsős örömteli izgatottsággal készül, hiszen végre ő is a nagyok közé fog tartozni. Ha a gyermek már örömmel várja az iskolát, ha sikerül a nyár folyamán megőrizni benne ezt a kíváncsiságot, nyert ügyünk van.

Platón egyik találó mondásával szeretnék önöknek nyugodt évkezdést kívánni:

“…tudod-e, hogy a kezdet a legfontosabb, általában is, de különösen a fiatal és zsenge lényeknél? Hiszen a leginkább ilyenkor lehet őket formálni, s ilyenkor vésődik beléjük az a forma, amelyet bennük kialakítani akarunk.”

Nagy örömmel várom az elsős gyerekeket!

Kiskunfélegyháza, 2020. 04. 02.

Nagy Lajosné